BÁTA KÖZSÉG AKADÁLYMENTESÍTETT HONLAPJA

Báta Község honlapjának akadálymetesítése a DDOP-3.1.1.-09-2009-0004 azonosítószámú, „Bátai Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése” című pályázat, EU-s társfinanszírozású projekt keretében kiírt pályázat támogatásával valósult meg.
Európai Unió logo
Új Magyarország Fejlesztési Terv logo

Betűméret I kicsi I közepes I nagy

BÁTA ÍZEKRE SZEDVE

Kelt tészták 

 

Kemencében sült kenyér

Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet

               
Kenyér:
   

Hozzávalók: 2 kg liszt, 2 evőkanál só, 6 dkg élesztő, víz.
 

Este kovászt készítünk: a liszt 1/5-öd részéből, az élesztőből és langyos vízből. Ezt reggelig melegen  tartjuk!

Reggel kezdjük a dagasztást. 1 kg liszthez kb. 4 dl vizet számolunk. A vízben elolvasztjuk a sót, úgy tesszük a liszthez. Addig dagasztjuk, amíg a kezünkről letisztul a tészta. Dagasztás után 1 órán át pihentetjük. Pihentetés után kiszakítjuk a tészta kb. negyed részét, ebből majd lepényt készítünk. A kenyérnek valót átgyúrjuk. Szakajtóba konyharuhát terítünk, belisztezzük és ebbe tesszük a tésztát. Letakarjuk, kb. 30 percet állni hagyjuk, majd sütőlapátra borítjuk úgy, hogy a teteje legyen alul. Vízzel megmosdatjuk, a tetejét bevágjuk tetszés szerint, majd sütőbe tesszük. Amikor megsült a kenyér, kivesszük a sütőből és újra vízzel megmosdatjuk. Kihűlve szeletelhetjük.
  
Lepény:
  
Ezt a lepény addig készítjük el kenyérsütés közben, amíg a kenyértészta a szakajtóban pihen. A kenyértésztából elvettünk egy lepényre valót, amit kb. 1 cm vastagságúra kinyújtunk úgy, hogy a széle magasabb legyen. Ujjainkkal lyukakat nyomkodunk a tésztába és olvasztott kacsa- vagy disznózsírral meglocsoljuk, megsózzuk. Azonnal megsütjük.
   
Lángos:
 
Volt aki nem lepényt készített az elvett tésztából, hanem lángosnak sütötte meg.
Vékonyra nyújtsuk ki, derelyevágóval a kívánt nagyságúra vágjuk, majd bő forró zsírban süssük ki.
*

Bátai tejfölös lepény

Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet

      

Hozzávalók: 1 kg liszt, 5dkg élesztő, 4 dl tejföl, 1 evőkanál só, bors, langyos víz. Ebből a mennyiségből két lepény lesz.

 
Elkészítés: a liszt 1/3 részéből, az élesztőből kevés vízzel kovászt készítünk. Kb. 10 percig állni hagyjuk, majd hozzáadjuk a többi lisztet és kb. 3-4 dl vizet, amiben előtte feloldottuk a sót. Jól kidagasztjuk, amíg a kezünkről a tészta letisztul. 15-20 percig kelesztjük. Lisztezett  deszkára borítjuk, két részre osztjuk, cipókat készítünk, lisztezett konyharuhán pihentetjük újabb 15-20 percig. Ezután meghajtogatjuk: lisztezett deszkán nem túl vékonyra kinyújtjuk, 1 evőkanál olvasztott zsírral meglocsoljuk. Összehajtjuk és ismét 10-15 percig kelesztjük. Kizsírozott tepsibe (30cmx35cm) nyújtjuk, de nem nyomkodjuk! Ismét 1 evőkanál zsírral meglocsoljuk, 2 dl tejföllel megkenjük, sózzuk, ízlés szerint borsozzuk. Közepes hőmérsékletű sütőben pirosra sütjük. Tetejét megszórhatjuk szalonnakockákkal, vagy kolbászkarikákkal.

Hétköznapi ételek

Csuszáscsibe

Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet

          

Hozzávalók: 1 egész csirke megtisztítva, 1 közepes fej hagyma, 1evőkanál zsír, 2-3 evőkanál őrölt paprika, 2  piros hüvelyes paprika, őrölt bors, só.
 

Elkészítés: a csirkét feldaraboljuk, a hagymát megtisztítjuk és a zsírban megpirítjuk. Félrehúzzuk a tűzről, beletesszük az őrölt paprikát és átkeverjük. Azután rátesszük a hagymára a csrkehúst és ezzel is jól atkeverjük. Felöntjük vízzel, megsózzuk és felforraljuk. Amikor a habját elforrta beletesszük a hüvelyes paprikát. Amíg megfől a hús, csipetkét készítünk.
 

Csipetke
 

2 egész tojás, csipetnyi só és annyi liszt amennyit a tojások felvesznek. Közepes keménységűre gyúrjuk, kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, apróra csipkedjük.
 

Amikor a csirkehús megfőtt ízlés szerint borsozhatjuk, ha kell sózzuk. Beletesszük a húshoz a  csipetkét, óvatosan átkeverjük, hogy ne törjük össze a húst. Mikor feljön a csipetke az étel tetejére levesszük a tűzről és tálalhatjuk.

*

Füstöltcsülkös bableves

Lukács Józsefné Bajnok Erzsébet

          

Hozzávalók: 50 dkg nagy szemű tarkabab, 1 füstölt csülök, 25 dkg fehérrépa, 25 dkg sárgarépa, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis fej vöröshagyma, 2 fej fokhagyma, 2 db hívelös paprika, só, 2 evőkanál liszt, kevés zsír, töröttpaprika

A régi recept szerint ezt az ételt a határban főzték vaskraszlóban háromlábon, vagy otthon cserépfazékban, kemencén. Este a babot és a csülköt külön- külön vízbe áztatták, majd reggel a csülköt liszttel jól bedörzsölték, hogy a füst lejöjjön róla, majd langyos vízzel 2-3 lében megmosdatták. A babot vaslábosba tették, rávágták a vöröshagymát, a fokhagymát egészben, valamint beletették a zöldséget, sárgarépát, csülköt és a hívelös paprikát. Otthon kis lábosban egy vékony rántást készítettek: kevés zsírban 2 evőkanál lisztet, 1 kis fej vöröshagymát apróra vágva rózsaszínre pirítottak, töröttpaprikát tettek bele, kevés vízzel felengedték, majd összeforralták. A mezőr korsóban vittek vizet, az elkészített anyagokra a vaslábosba annyit öntöttek, hogy jól ellepje, rátették a háromlábra és alágyújtottak. Meg-meg rakták a tüzet, közben dolgoztak ésdélre megfőtt az ebéd. A csülökből kifőtt só gyakran elegendő volt, előfordult, hogy men is kellett beletenni. Kenyérrel fogyasztották.


Lakodalmas ételek

  
 

Disznótoros ételek

   
 

Nagyböjti ételek

  
 

Húsvéti ételek

  
 

Karácsonyi ételek

  
 

Halból készült ételek

  

Harcsapörkölt túrós csuszával

Malagurszki Lajosné  Gájer Mári

          

Hozzávalók:

Pörkölt: 3 kg harcsa, 30 dkg füstölt szalonna, 3 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-2 cseresznyepaprika, 1 evőkanál édes őrölt paprika, 1 kávéskanál Vegeta vagy 1 evőkanál só, bors

Túrós csusza: 4 tojásból, fél kiló lisztből egy csipet sóval tésztát készítünk, nagykockára vágjuk.  

Harcsapörkölt elkészítése: a kockára vágott szalonnát megpirítom, majd hozzáadom a kockára vágott vöröshagymát, fokhagymát, egy kis borsot és sót ( a többi sót a halra rakom). Amikor a hagyma megdinsztelődött, belerakom az őrölt paprikát, a szeletekre vágott harcsát és annyi vizet, hogy ellepje. Nagy lángon forralom, de ügyelni kell arra, hogyne keverjük, csak rázzuk a lábast, mert összetörik a hal. Forrás után kb. 35-40 percig közepes tűznél főzzük. Közben hozzáadjuk a vegetát, a cseresznye paprikát és ízlés szerint a sózzuk.

Túrós csusza elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzöm. A zsírt, a tejfolt és a túrót egy lábasban megmelegítem, majd összekeverem a tésztával. Az így elkészített túrús csuszára merem azután a harcspörkölt szaftját.


Vadhúsból készült ételek

  
 

Sütemények

 
 

Savanyúságok

 
 

 

   

© takaro@takaro.hu