Halászház Báta

 

A Duna szabályozása előtt  az itt lakók életmódját elsősorban a Duna, másodsorban a Sárvíz és a Báta folyó, valamint a dombvidékről eredő patakok határozták meg. Jelentős szerepet töltött be a falu életében a szárazföldi és vízi utak találkozásában lévő kikötő és révátkelés. A Duna évszázadok során az egész területet bebarangolta, amely még most is tele van régi medrekkel, holtágakkal, tavakkal. A 18. századi adatok szerint a terület 25%-a művelhető csupán, a többi erdős, nádas, vizenyős terület volt. A vadvizekben gazdag vidék régen eszményien alkalmas volt a halászat minden válfajának űzésére.

A Bátán élő emberek egyik megélhetési forrását a földművelés és a legeltető állattartás mellett a halászat jelentette.

A Halászház épülete egy emberöltővel korábbi, mint a Tájház,  ideális helyszín a vízből élők életmódjának a bemutatására. Az épület utolsó lakója Kriskó Imréné Takaró Erzsébet volt, a család jelentősebb földterülettel nem rendelkezett.   Az utcára merőleges gerincű hódfarkú cseréppel fedett épület vert falú, döngölt föld padlózatú, három helyiségből álló egyszerű  kis  ház, melynek berendezése a halászatból élő emberek életmódját tükrözi. A lakóépület mögötti  helyiségben   a különböző halászó szerszámok: villing, kece, pirittyháló, nyomó, tapogató, varsa, dobóháló, emécső,  szapu, bárka, csáklya, szigony, jégvágó láthatók. Udvarában halászkunyhó és ladik idézi a múltat.

Báta Község Önkormányzata a  Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett "Múzeumpártoló önkormányzat -2003" című pályázaton II. díjat nyert.

A tájház  a Magyarországi Tájházak Szövetsége "Év tájháza" című pályázatán, 2005-ben elnyerte az "Év tájháza" címet.