logo

REFORMÁTUS TEMPLOM                     

 

Az épületet 1828-ban emelték, majd az 1849-es tűzvészben leégett. A templom régi falait először kijavították és megemelték, tetejét cseréppel fedték, a torony tetejét bedeszkázták. 1850. július 19.-én harangot tettek fel a toronyba. A templom ekkor még szinte teljesen üres volt, a bútorok helyett csak tuskókon ültek a hívek.

1863-ban felépítették a bádogtetejű tornyot, a templom szószéket, padokat kapott.

1883-ban egyteljesen új, 6 változatú pedálos orgonát, készítettek Angster József pécsi orgonakészítővel. /forrás: Balázs Kovács Sándor: A bátai reformátusok Kiadja: Bátáért Egyesület 2013-ban Múltunk cserepei- Bátai helytörténeti füzet/

A ma látható egyhajós templomot, amely a végében félkörívesen záródik, az utcavonaltól kissé beljebb helyezték el. Kontyolt nyeregtető fedi, a tornya enyhe mértékben kilép az utcai homlokzata elé. A torony tengelyében nyíló bejárathoz kétkarú lépcső vezet fel.

 A templombelső síkmennyezetes, hajójának mindkét végén oszlopos, famellvédes karzat fut. Belső berendezése a 19. század második feléből származik. Épületét kocsi-és gyalogoskapu téglakerítés köti össze az utca vonalon álló, téglalap alaprajzú, földszintes, felülkontyolt nyeregtetős lelkészlakkal.

 

Fekete Zoltán református lelkész

7140 Bátaszék, Szent István tér 6.

Telefon: (30) 678 3410

Email: feketezoltanlelkesz@gmail.com

Web: http://bataszek.tk


Háder Lajosné presbiter

7149 Báta Fő u. 87.

Telefon: (74) 490-759