logo

MÉLYGÖDÖR

Mélygödör tónál volt az ezernyolcszázas években a megyében az első zsilip, mivel homokos talajra építették, így a helyen változtatni kellett.

Később ide jártak fürdeni a helyiek, hiszen a tó közel van Bátához, és a kristálytiszta vízében szerettek megmártózni, nemcsak fürdeni jártak ide, de ruháikat ebben a vízben mosták.

Ma már a szabadvizekben tilos a fürdés. A Mélygödör tó a horgászok paradicsoma, sokan ki is használják a természet adta lehetőséget. A tó maga is lenyűgöző a környékére sem lehet panasz. Kis ösvényeken barangolhatunk, tisztásokon pihenhetünk.

 

GEMENC

Gemenc Európa legnagyobb összefüggő ártere. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő természeti értékét felismerve 1977-ben védelem alá került Gemenci Tájvédelmi Körzet néven, majd része lett az 1996-ban létesült Duna-Dráva Nemzeti Parknak.

Báta  község  közigazgatási területén  a  Duna –Dráva  Nemzeti Park országos  szintű természetvédelmi  oltalom  alatt álló. Bátán  a Nemzeti  Park  védett  területei  a Natura  2000  területekkel megegyeznek.

Gemenc egyedülálló értékét a Duna vízjárása szerint változó kisebb-nagyobb holtágak, belső tavak, időszakos vízállások és az azokat övező ártéri ligeterdők adják.

NÖVÉNYVILÁG

A  területen  előforduló  fontosabb erdőtársulások a következők: fehér fűz- fekete nyár ligetek.Fehér nyár ligetek:  jellemző elegyfafaj  a  vénic  szil ,  a  magas  kőris  és  a kocsányos tölgy .Jellemző  cserjefajok  a hamvas  szeder,  a  veresgyűrű  som és  a  védett  fekete  galagonya. Védett növény a ligeti szőlő is.

FÁS LEGELŐK, RÉTEK

Gemenc  területén  lévő  ártéri réteken,  füves  töltés  oldalakon  a következő  védett  növények találhatók:  réti  iszalag, kornistárnics, szibériai nőszirom.

VIZES ÉLŐHELYEK VÉDETT NÖVÉNYEI

A  víz  felszínén  úszó  növények: rucaöröm,  fehér  tündérrózsa, sulyom,  tündérfátyol,  és  a mételyfű.  A  vízpartok  mentén előfordul a védett kálmos.

ÁLLATVILÁGA

Gemenc  gazdag  állatvilágának létfeltételeit  egyfelől  a természetszerű  ártéri  erdők, másfelől  a  rendszeres  áradások, illetve  az  azután  visszamaradó, táplálékban  bővelkedő  kisebb‐nagyobb  vízállások  biztosítják. Gemenc  területén  előforduló legfontosabb  védett  állatfajok  a következők:  kecskebéka,  vörös hasú  unka,  barna  varangy,  tarajos gőte  és  a  pettyes  gőte,  mocsári teknős,  vízisikló,  kockás  sikló, fekete gólya,  rétisas, barna kánya, kerecsensólyom,  szürke  gém, fekete  harkály,  jégmadár,  tavi denevér, vízi denevér, vidra, európai hód, vadmacska, nyuszt.  Gemenc területén gyakoriak a nagyvadak, gímszarvas, vaddisznó, ezért hazánk mindmáig egyik legfontosabb vadászterülete.

​​​​​

​DUNA

A községen végighaladva az utolsó házakat elhagyva felhajtunk az árvízvédelmi gátra és tovább megyünk, eljutunk a Duna partjára. Itt az ártéri erdő és a part között horgásztanyák épültek, melyek a helyi és vidéken élő tulajdonosaik kikapcsolódását szolgálják. A folyónak ez a része (1465 fkm) a Duna magyarországi szakaszának legszélesebb pontja. Szépségét fokozza, hogy mindkét partját a gemenci erdő szegélyezi. A Báta melletti Duna szakasz halakban gazdag, itt a horgászható hazai halfajok döntő többsége megtalálható.